A DKKP küldetésnyilatkozata

A DKKP küldetésnyilatkozata

Képzelje el azt az országot, ahol elégedettek az emberek.
Szeretik a munkájukat, szeretnek itt élni és mosolyogva járnak az utcán. A környezetük is erről árulkodik. Tiszták a közterületek, az utak, a terek, rendezettek, zöldek és virágosak a parkok. A gyerekek nyugodtan szaladgálhatnak, játszhatnak, a szülők türelmesek, van idejük a gyermekeikre és szeretettel fordulnak feléjük. A párok este is nyugodtan sétálhatnak.

Az öregek jómódban (szociális biztonságban), tiszteletben élnek. A szegénység, az éhezés ismeretlen fogalmak. Egymást tisztelik az emberek, a szívükre hallgatnak és hűségesen követik azt mindenben. A tisztesség alapvető emberi érték. Mindenki egységben él, egyformán fontos és tudja, hogy meg van a saját egyedi szerepe, feladata. Itt a vezetők szolgálnak. A hatalom nem arról szól, hogy bárkinek több joga van, hanem a szolgálatból lehetősége és tehetsége szerint többet vállal a többiekért. Ahol a növényeket, állatokat, embereket egyaránt tisztelik és szeretettel kezelik. Ahol mindenki annyit fogyaszt, amennyire szüksége van és figyel Föld anyánk védelmére is. Ahol az élet igazi érték.
A nők és férfiak egyenlők úgy, hogy közben tudják, mi a saját feladatuk, szerepük és azt teszik is. Ahol a gyermek ajándék és természetes, hogy szeretetben a szüleivel él. Van jövője, mer álmodni, tervezni.

Ön szeretne egy ilyen országban élni?
Mi igen! Mi ilyen jövőt képzelünk magunknak és a leendő gyermekeinknek, mert az az igazi boldogság, ha mindenki szeretetben, jólétben és békében él.

Hogyan lehet ezt elérni?
Minden nap döntések százait, ezreit hozzuk meg, így irányítjuk életünket, teremtjük meg a jövőnket. Miért ne dönthetnénk úgy, hogy boldogan élünk? Mosolygunk a szomszédra, segítünk egymásnak. Időt szánunk egymásra. Ezek nagy és nehéz döntések?

Szerintünk egyszerűek…
Mi mindannyian így szeretnénk élni!
Ezért mutassunk példát hűségből, igazságból, tisztességből, és ami a legfontosabb, szeretetből. Mutassuk meg, hogy lehet máshogy is élni, lehet másképp is dönteni. Csak a döntéseink hatására változik meg ez az ország és lesz egy mindenki számára élhető, kedves és szeretett hely a hazánk, ahol valóban otthon vagyunk.

Alapértékeink
Hiszünk abban, hogy Magyarország erre a sokkal jobb és szebb jövőre hivatott.

Sokan szeretnének változást, de békésen, erőszakmentesen, jogszerűen! Mi ennek a jövőnek a megteremtését tesszük lehetővé.
Az elképzeléseink, céljaink olyan értékekre és eszmékre épülnek, amelyek pártok és politikai irányzatok felett állóak.
Valljuk, hogy egyszerűsítésekre van szükség az ország működésének minden területén. A célok megvalósítására kell összpontosítani a figyelmet a legegyszerűbb, legtisztább és legőszintébb formában.
Olyan szakértőket kívánunk bevonni ezen célok megvalósítására, akik már évek óta tanulmányozzák, művelik a szakterületüket. Kiemelkedő szaktekintélyei, mesterei annak, és politikailag semlegesek, mert Magyarországnak nem elég a jó, a legjobbra van szüksége. Akiknek valamely párt szolgálata helyett a céljuk hazánk szolgálata.
Az aktuális politikai pártokhoz való hasonulás helyett, egy olyan államigazgatási rendszert kívánunk kialakítani, mely képes a kitűzött célokat és értékeket felelősen életre kelteni, megvalósítani és fenntartani.

Működésünket a magyar érdekek és hagyományok elsőbbségének képviseletével valósítjuk meg.
Mindenki számára, akár tehetősebb, akár szerényebb körülmények között él, jobb egy olyan világban élni, ahol az emberek alapvető szükségletei kielégítettek, létbiztonságban, kiszámítható, pozitív jövőképpel élnek. Ennek megvalósításához az általános értékrend helyreigazítása szükséges, ami közös társadalmi felelősségünk.

Az egyes gazdasági csoportok érdekeinek szolgálata helyett a magyar állampolgárok jólétének megvalósítása a célunk.

A közérdek szem előtt tartásával törekszünk anyagi, lelki értékeink, szellemi tőkénk maximális támogatására, annak kiművelésére, ápolására és védelmére.
Az igazságszolgáltatásban a jogszabályok valóban az igazságot és a tisztességes embereket védjék. A vétkek felett ne hunyjanak szemet. Jogosan, igazságosan, megfelelően szankcionálják az elkövetőket, a szabályok megkerülésének példás megbüntetése és a törvény előtti egyenlőség elengedhetetlen. A gazdasági érdekek helyett a valós és tisztességes ítélkezési-döntési gyakorlat legyen a meghatározó. Ne csak jogorvoslat legyen, hanem igazság-szolgáltatás!

Tanulnunk kell a múltból és azokat a negatív jelenségeket meg kell szüntetni, amelyek a válságos helyzethez vezettek, és azon pozitívokat kell erősíteni, amelyek jók, előre mutatók és fenntarthatóak.

A szabadságnak mind az egyén, mind az emberi közösségünk, a társadalom tekintetében, olyan szinten kell megjelennie, ami biztosítja a testi, lelki, szellemi továbbfejlődésünket. Ez azért fontos, mivel a szabadság a demokrácia alapeszméje, mely a választás szabadságát jelenti, és az egyéni döntés szabadságában gyökerezik. A szabad akarattal rendelkező egyének olyan társadalmára van szükség, akik tiszteletben tartják a többi embertársuk szabad akaratát. Így tisztelni tudjuk a másik embert és a konfliktuskeresés helyett a párbeszéd, és a valós cselekedeteket eredményező eszmecsere kap helyet az ország érdekeinek képviselete során.
Európát, mint minőséget, az európai identitást fontosnak tartjuk, a gazdasági nyomásgyakorlást viszont elutasítjuk. A közös értékeket, az összefogást, a magasztosabb, több síkon már megvalósuló hasznokat és előnyöket kell továbbvinni és fenntartani.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának értékeit és üzenetét sajátunkénak tekintjük, mind az egyén, mind a társadalom szintjén.

Miért jöttünk létre?
Sok ember érdektelenné vált a politika iránt, miközben minden embernek lenne személyes motivációja a cselekvésre. Sajnos a most meglévő és nem megfelelően működő intézményrendszerek sokaknak csak kiábrándulást, csalódást okoznak.
A politikai nyelvezet szózsonglőrködése, a sárdobálás és gyűlöletkeltés az átlagembert elriasztja, ezért inkább elfordul a közélettől. Ehelyett saját mindennapi gondjait próbálja megoldani. Véleményünk szerint a kialakult helyzetben csak az nyújt segítséget, ha az, aki az állampolgárok érdekeit hivatott képviselni nem csak beszél, s érdekviszonyok mentén lavíroz, hanem valós, fizikailag is érezhető hasznos módon tevékenykedik.
Magyarország élére hiteles, igazságos, tisztességes emberek kellenek. Ez az ország a mi örökségünk, mi pedig egy nagy család vagyunk, akinek a családi örökséget meg kell óvnia. Mi a hűség, tisztesség és igazságosság eszményeit a mindennapi gyakorlatban hazánk szolgálatában akarjuk megvalósítani úgy, hogy ennek a nemzetnek minden egyes tagja azonos bánásmódban és megkülönböztetések nélkül részesüljön a javakból és a kötelezettségekből egyaránt. A közteherviselés az emberek valós teherbíró-képességétől legyen függő és ténylegesen legyen a köz hasznára.

Mit jelentenek nekünk az alábbi fogalmak?
Demokrácia: minden ember véleménye, szava számít. Célunk, egy
olyan működő fórum létrehozása, ahol ennek teret és helyet biztosítunk (gyors információáramlással). Átlátható államapparátus, egyéni felelősségvállalás, visszahívható képviselők szükségesek. Érdekeltté kell tenni az állampolgárt a véleményezésben az értékes javaslatok megvalósításával. A politikai elit a mentelmi jog mögé bújás helyett éljen példamutató, jogkövető életet. Az ország működtetésében vállalt szerep nem egy kiváltságos állapot kell, hogy legyen, mely hatalommal jár, hanem szolgálat a hazánkért.

Kereszténység: A párt a keresztény értékrendet képviseli. Mindent keresztényinek tartunk, ami a szereteten alapul, melynek egyetemes értékei:
- a család,
- a felelősségvállalás,
- az igazság,
- az őszinteség,
- mások elfogadása és
- tisztelete a felebaráti szeretet.

A felebaráti szeretet túlmutat a jelen vallási dogmáin és kiterjed minden olyan egyénre és közösségre, akik és amelyek a fenti egyetemes elveket vallják és gyakorolják. Tiszteletben tartja az élet minden formáját. Földünk környezeti értékeinek megóvása az elkövetkezendő generációk számára kiemelt célunk.

Királyság: Rokonszenvet érzünk azokkal a történelmi időszakokkal, amikor a tisztesség és igazság uralkodott Magyarországon. Ehhez szükség volt olyan vezetőkre, mint például államalapító Szent István királyunk, aki olyan minőségeket jelenített meg az ország vezetése, kormányzása során, amelyek a XXI. században is egyetemes értékek, úgymint:
- atyai gondoskodás,
- nyíltszívűség,
- nagyvonalúság,
- nemesség,
- bölcsesség,
- erényesség,
- erkölcsösség,
- fegyelmezettség,
- büszkeség,
- egészséges nemzeti öntudat,
- értékteremtés,
- értékállóság megőrzése,
- felelősségvállalás,
- erő,
- egyenesség,
- igazságosság,
- békesség.

A jó király a nép Atyja, aki ha kell jutalmaz, de ha szükséges, hoz kemény döntéseket is. Bárhogyan is dönt, döntése önös érdekek helyett mindig az ország és a nép javát szolgálja. Az ország vezetésének olyan egységben és hatékonysággal kell működnie, mint egy jó és nemes király esetében.
Hiszünk abban, hogy minden eszköz, forrás, szándék és segítség a rendelkezésünkre áll, amire szükségünk van egy mindannyiunk szívében ott élő erős, büszke és egységes Magyarország létrehozásához!

Isten Minket úgy segéljen!

Amennyiben egyetért célkitűzéseinkkel, és csatlakozni szeretne hozzánk, kérjük tagfelvételi kérelmét levélben jelezze nekünk.

Ha rendszeresen szeretne hírt kapni a DKKP munkájáról, kérjük itt adja meg e-mail címét.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

  1. Ezek nagyon szép gondolatok, ilyen országot az ember csak álmában tud elképzelni. De elérkezett az idő mikor minden magyarnak hinnie és cselekednie kell. Az álmokat valóra kell váltani. Támogatlak Benneteket DKKP!!!

  2. Tisztelt DKKP!

    A küldetésnyilatkozat nagyon szép gondolatokat tartalmaz! Ember ilyet országot csak álmában tud elképzelni. Itt az idő hogy a magyarok higgyenek és cselekedjenek a jobb jövőért és álmaikat megvalósítsák! Hajrá DKKP! Hajrá Magyarok!

  3. “A Pro Európa Liga mindig is az emberi, kisebbs

  4. Please keep thrnowig these posts up they help tons.

  5. esqnyellq, wwojibelda , [url=http://www.zaufuqkynu.com]lojlvsqbsy[/url], http://www.mryiivdwnm.com wwojibelda

  6. ljcsxellq, sbgzkuvner , [url=http://www.kuatsfkmpn.com]ozwjuvtvdy[/url], http://www.hykrtyhthl.com sbgzkuvner

  7. Just what the doctor odrered, thankity you!

  8. eytggellq, rwacvtsdeu , [url=http://www.pkxusxvgma.com]ochdewcvfy[/url], http://www.ozfqdlvmsf.com rwacvtsdeu

  9. bhwefellq, rwoigephwj , [url=http://www.nsojsvvuav.com]zbteariogf[/url], http://www.bkmayiufto.com rwoigephwj

  10. ficftellq, ukhjwqpgyx , [url=http://www.qdkqcvyzaj.com]xtjtyboqgh[/url], http://www.axvtbjkckt.com ukhjwqpgyx

  11. Az egyetemes egysÃ

  12. af body padding bottom 1px padding top 328px background repeat no repeat background position top center background image url http theorganicsister.

Szóljon hozzá