Gyulai Csaba Sándor: Pedagógia, avagy a lecke fel van adva?

Megmozdulást szervez a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ).  Csatlakozik a szombaton tartandó, hetven szakszervezettel együtt a kormány politikája elleni demonstrációhoz.
Mi a cél, mit akarunk ezzel elérni?
Kedvezőbb körülményeket? Magasabb oktatási színvonalat? Hadd járjuk körbe ezt a témát!

 

Müller Péternek, – akit bölcs írónak és tanítónak tartok - egy kecskeméti nyílt beszélgetés alkalmával feltettem azt a kérdést, ami sokakat foglalkoztat: "Ebben az értékek mágneses viharának, a hatalom és a pénz uralmának korában, hogyan lehet segíteni, a környezetünknek, a társadalomnak?"
A válasz nagyon tömör egyszerű és lényegre törő volt: " Példamutatással." - mondta Müller Péter.

Ez a példamutatás szükséges a pedagógus-életpályamodell alapkövének meghatározásához. A régi tanító képe ugrik be, akire felnézett mindenki a bölcsessége és példa értékű élete miatt. A bürokratikus útvesztők helyett az adottságaikat ismerő és hozzáértő művelt példás nevelőkre van szükség.

Ehhez elismerésre van szükség. A mai anyagközpontú világban a jövedelem és a vagyon adja meg a közértékelés alapját. El vannak-e ismerve a társadalmunk egyik legfontosabb munkáját végző embertársak? Csak anyagi elismerés hiánya mutatkozik, vagy van valami még ez mögött?

A választ a szombati demonstráció egyértelműen mutatja. Hoffmann Rózsa arról szólt, hogy „nem romlanak a közoktatás pozíciói a jövő évi költségvetésben”.  Miért is merülhet fel ez a kérdés? Hogyan néz ki gyakorlatban ez a példamutató megoldás?

Hadd hozzam példának a Finn oktatási rendszert. Minden alkalommal meggyőződhetek arról, hogy valamit nagyon jól csinálnak az északi barátaink. Itt most nem csak az iskolai felszereltségről, az ingyenes diákebédeltetésről, vagy a pedagógusok fizetéséről beszélek.
Több pedagógus személyes barátom révén, azt látom, hogy egy-egy tanár, mint oktató és nevelő elismert része a társadalomnak, megbecsült köztiszteletben álló fontos résztvevője az egységes keretek között zajló közoktatásnak. Az általános felmérések a legjobb bizonyítékok arra, hogy ez példa értékű.

Felmerül bennem, hogy csak pénz kérdés-e ennek az elismerés jelenségnek a helyre állítása? Ez egy mélyebb szintű kérdés.
Mi a mostani reakciója az igen tisztelt „helyes értékrenddel” rendelkező szülőnek, amikor a nevelő az ő nevelő (vagy inkább nem nevelő) munkáját szeretné végezni és konfliktus keletkezik? A gyermeküket helyesen nevelők is találkozhatnak a csemetéjük osztályában ezzel a jelenséggel.

Iskolai csoportkép egy falusi iskolából.

Hadd adjak egy példával választ, amiben benne van a megoldás:
Ha azt szeretnénk, hogy a patak elérje a tengert, akkor szükség van mederre, hogy ne folyjon szét. Ugyanígy a szülői, nevelői korlátokra is szüksége van a gyakran határait próbálgató életet tanuló ifjúnak. A  klasszikus kori Athénben a paidagógosz oktató és nevelő, aki nem csak iskolába kísér, hanem a rábízott fiú erkölcsi nevelője is.

Erkölcsi nevelő olyan ember tud lenni, aki maga is példás életet él. Aki tisztában van vele, hogy a kezei közül kikerülő jövő nemzedék alakítja a világot, és mint azt egy általam nagyra tartott hatalmas szakmai tudással és emberséggel megáldott zenetanárom kifejezte: "Csak olyan embernek szabad pedagógusi diplomát kapnia, aki tisztában van nap-nap után munkájának jelentőségével. Ez hatványozódik és a dominó effektus megrajzolja a művelt, vagy félig művelt társadalmat."

Tud így működni, tud így teljesíteni és példát mutatni az oktató? Rajta kívül a hitel és gazdasági problémákkal küzdő bérből és fizetésből élők köre sem tud. Amikor a megélhetés alapvető bástyáit ostromozza a politikai irány, nem csoda, hogy a Pedagógusok Szakszervezete az oktatásból történő újabb forráskivonást elutasítja és hetven szakszervezettel karöltve felemeli a szavát és a tiltakozó tábláit.

Kiről vegyen példát a pedagógus?
Kik azok, akiknek, mint élen járó, „elöljáró” funkcióval helyes irányt kellene mutatniuk?
Kik azok, akiknek az ország és a benne élők életkérdéseit hatalmuk van irányítani, azon túl, hogy mindenki saját életének vezetője?
A politikai vezetés.
Mi a megítélése a „politikusnak”? Mennyire hihető és hiteles? Mi valósul meg az ígéretéből?

A válasz elszomorító és változtatásra sarkall!
Mi ezt akarjuk megváltoztatni!
Amire szükség van:
Hűség
Igazság
Tisztesség
Példa értékű vezetés, példás emberi és szakmai döntések kellenek, amiről a pedagógusok a jövő generáció tanítói is példát tudnak venni.
Kívánom, hogy ébredjünk föl elegen ahhoz, hogy lehessen mernünk, akarnunk és megtennünk a szükséges változtatásokat békésen! Példásan!
Köszönöm.

 

 

Gyulai Csaba Sándor

Címkék: , , , , , , , ,

4 hozzászólás  “Gyulai Csaba Sándor: Pedagógia, avagy a lecke fel van adva?”

  1. Leatrix
    2011.12.25. 03:40

    Yo, that’s what’s up truhtfully.

    Válasz
  2. Jhett
    2011.12.27. 11:25

    A simple and inetlilgent point, well made. Thanks!

    Válasz
  3. Forex Secrets of Successful Traders Guide Does It Tell All The Sec .
    2012.02.29. 12:21

    Magából másoknak is adni akar, mert teljesen egy

    Válasz
  4. Kocsor Dezsőné Németh Erika
    2012.04.21. 09:59

    A pedagógusok kérdése személy szerint engem mélyen érint. Miért? Mert koromból fakadóan tapasztaltam a változásokat, amiket valóban rossz politikai döntések, és valószínűleg egyéni érdekek is vezéreltek. A társadalom legfontosabb, legkisebb egysége a család. Ha a családban nem működnek jól a dolgok, nem működhet a társadalom sem. Az alap a szeretet. Mi van akkor amikor A GYEREK BELÉP A KÖZÖSSÉGI ÉLETBE? KISZAKAD A SZERETŐ FÉLTŐ CSALÁDI KÖRNYEZETBŐL, ÉS ELKEZDI TANULNI A KÖZÖSSÉGI ÉLET SZABÁLYAIT. HA EZ JÓ ő IS JÓL FOGJA MAGÁT ÉREZNI, DE KIHAT AZ EGÉSZ ORSZÁGRA IS AZ A SZEMLÉLET AMIT ÁTADNAK NEKI. HA ROSSZ A PEDAGÓGIA, TORZ KÉPET KAP ÉS ASZERINT FOG VÉLEKEDNI, CSELEKEDNI. AZ “ÉRVÉNYESÜLÉS KORA” MÁR VÉGETT ÉRT, DE AZOK AKIK A GYEREKEKBE BELEOLTOTTÁK AZT, HOGY LÉGY TALPRAESETT, NE HAGYD MAGADAT, azok a pedagógusok most maguk is szenvedik saját hibáik eredményét. A tanárokkal szemben is tiszteletlen gyerekek felállását a tanárral szemben. Személyiségi okokra hivatkozva munkájukat azaz a tanítás értékelését is meg vétozták. Ehhez társultak a múlt rémségei szerint élő szülők is akik elvárták, várják a pedagógustól, hogy ne osztályozzon és néha feljelentéssel is élnek. A gyerekeket közösségi életre szeretettel kell nevelni. Ha nem ezt tapasztalják már az általános iskolában is, torz eredmények születnek. A rosszul tanuló problémás gyerekek külön osztályba helyezése pedig szerintem az a megalázó helyzet, ami annak a csoportnak már iskolában a nyílt lázadását eredményezi, és abba az osztályba a pedagógus is félve lép be. Nem értem miért lett ez így? Nem értem miért lett két kategória? Az okos gyerekek, tagozatos osztályba helyezése és elnézést a csúnya szóért de a kezelhetetlen renitens gyerekek “D”, vagy “C” osztályba helyezése. Hol van az a húzóerő amire a gyerekeknek is szüksége van? Az osztályelsőkre való felnézés, ha kirekesztik Őket mert Ők a “selejtek”? Hát hol volt itt a pedagógia? Hát hol volt itt a pedagógusok elhivatottság érzése? Szabad e egy embert megbélyegezni már gyerekkorában ? Szabad e megalázni Őket hátrányos helyzetük miatt? Aztán csodálkozunk, hogy Ők egy csoportba helyezve elkezdenek dacból küzdeni és azt teszik ami kivetül többi társaikra is. Volt egy pályakezdő tanárnővel élményem. Ő is azt tanulta mint kortársai, de a rossz tanulmányi követelményeket felállító, az életkori sajátosságot figyelembe nem vevő oktatási rendszer ellenére is pluszt vitt munkájába. A harmadikos gyerekeknek megfelelő terheket amit már első osztályban rátestáltak a gyerekekre, feloldotta játékkal, saját készítésű bábokkal, időnként óraközi pihenéssel. Ő volt a pedagógus, aki kiállt a gyerekek mellet akár egy farsangi bál alatt is ha azoknak a műsorát nem úgy értékelték ahogy az való lett volna. Az Ő osztálya különleges volt végig a nyolc osztály alatt. Érző szívű összetartozó osztály. Az alapokat jól rakta le.

    Válasz

Szóljon hozzá