“Jól csak szívével lát az ember”

“Jól csak szívével lát az ember”

Gyulai Csaba Sándor a DKKP Elnöke, Pártunk adományait személyesen adta át a budapesti Wesley Óvoda részére.

 

Szívszorító érzés, ha tudjuk, hiányunk van, szükségben szenvedünk, nemcsak saját magunk, hanem főleg fájó, ha gyermekeink is. Ők azok, akik felbecsülhetetlen értéket nyújtanak számunkra, ajándékot az élettől, akik részére minden tőlünk telhetőt szeretnénk biztosítani és ez nemcsak a saját, hanem minden gyermekre nézve igaz.

A DKKP segítő kezet nyújt most azon gyermekeknek, akik igazán rászorulnak, hogy a mindennapokba szeretettel megkaphassák mindazt a gondoskodást, ami minden családban elérhető. Összefogással gyűjtést szerveztünk, megszólítottunk anyákat, családokat, hogy együtt szeretnénk tenni, adni, ahol most a legnagyobb szükség van rá, boldogságot, örömöt csempészni a gyermekek szemébe.

gyulai csaba sándor, dkkpAz adományok kifejezetten az Óvoda igényei alapján kerültek gyűjtésre és összeállításra. Ruhaadomány, meleg ruhák, cipők, plüssjátékok, készségfejlesztő játékok, autók mellett élelmiszer adományokkal érkeztünk. A tartós élelmiszerek között a gyermekek részére tej, kakaó, ásványvíz, szörp, konzervek, száraz tészták kerültek átadásra nagyobb mennyiségben.

Gyulai Csaba Sándor Elnök személye biztosította, hogy minden adomány rendben megérkezzen, és az Óvoda vezetője részére személyesen átadhassa, ezzel is kifejezve tiszteletét odaadó munkájuk iránt, és az éppen alváshoz készülődő gyermekek részére is sikerült meglepetést szereznie.

A DKKP célkitűzései között szerepel a személyes jelenlét, a feltétel nélküli segítségnyújtás és az elkötelezettség a jövő nemzedéke számára, mely példát és irányt mutat.

Tegyünk EGYÜTT a BOLDOGABB jövőért!

Az óvodához kapcsolódó cikk itt olvasható.

 

 

 

Munkatársunktól

Címkék: , , , , ,

  1. De ezek a csapdában reked gondolatok mutatják az utat

Szóljon hozzá